Utazás felfelé

Fehér Medve

Fehér Medve

Jobbulásunkra

2023. május 30. - fehermedve

 

6.jpg

A Jószomszédság törvényének teljes változata:
"Mindent szabad, ami másnak nem árt, és semmit sem szabad ami ártalmas más emberre, beleértve annak életterét erdőstül, mezőstül."(Máté Imre Uráli nyomok a Rábaközi sámánok hagyatékában, münchen, 1993. )

Tulajdonképpen én egy kedves aranyos ember vagyok szerintem, és nagyon szívesen ücsörögnék cukorsziruppal leöntött langyos pocsojában, mosolyogva mindenkire, a magas szellemiséget, vagy látszatát árasztva.


Csak ugye, ha az ember nem becsukot szemmel mantrázza az OM-ot a valóság mindig beleveri az orrát a sárba. Persze ha mantráza akkor is, csak akkor inkább észre sem veszi.Így elég sokat beszélgettünk a Jó Szomszédság törvényéről ahhoz értőkkel, és próbáltam elmondani, hogy a "mindent szabad, ami nem árt másnak" , törvénye, az arról is szól, hogy a -más- dönti el, ártott e az a szabad cselekedett neki, és ha igen, akkor a cselekedetnek következménye is van.

Máté Imre a Yotengrit megírója, korábban is írt a témában. 1993-ban a diploma munkájában, még máshol voltak a hangsúlyok, igy a jó szomszédság törvényének egy teljesebb változata szerepelt, ahogy fönt olvashattad. Bár aranyos, meg kedves ember vagyok, mégsem dobom az istrángot a lovak közé, hadd menjenek arra amerre jól esik neki, és néha az OooM helyet Hóóót, is mondok. 

Igy amikor ez a kép felbukkant a törvény második része alapján, pár kérdés körvonalazódott meg bennem.


Legelőször is: Nem lebecsülve, hanem pont hogy példaképként tekintve rájuk, Mit keresnek a hatokban a Krisnások? Elkötelezettebek, okosabbak mint mi - Tengri hitűek? Netán Krisna jobban segíti őket, ha igen akkor miért? Ők miért nem félnek? MIért nem mutogatnak külső tényezőkre?

Másodszor is: "A teremtés célja az egyre különb, ez a válogatás titka." (Yotengrit 2. 64.o)
Igen, öreg Tudók, 800 éve a tudás megtartása volt a cél. De azóta? Különbültünk?
Jobban megálltok a három nádszálon?
" EGYBŐL KETTŐ, KETTŐ MEG EGYa javuló, tisztuló teremtés titka.
ÁRMÁN meg nemtelen,
teremtődő-teremtése önmaga ismétlése."
(Yotengrit 2. 46.o)

Vagy nyolcszáz éve ismétlitek önmagatokat, mestereteket?

Máté Imre előlépett a fénybe. azt mondta legyen újra egyházunk, legyen újra értékelhető közös képviseletünk, politikai céljaink. Vissza Süllyedünk a New Age mindent befogadó, mindent feloldó, magába olvasztó erdejébe tovább bujkálva? Vagy jobbulunk? Vagy mi a jobbulás?

Harmadszor is: 2011-ben, én szerveztem egy hasonló összeülést, az Magyarok Országos Gyülésére, ahol a Tengri hitűek egyháza leülhetett volna a keresztény egyházakkal. Ha az megtörténik, most nem hatok, hanem hetek ültek volna a színpadon valószínűleg. Ezt és az egyházat is belső munka fúrta meg.
Igy aztán megmarad kérdésként föl akarunk e ülni erre a színpadra, vagy hagyjuk hogy ujra kiültessenek minket a vonalon túlra. Mik a céljain. Kik akadályoznak benne? Kik sütik a saját pecsenyéjüket, Kik azok akik közénk vegyülve nem a Magyarok Istenét erősítik? És kik azok akik a Magyarok Istenét erősítik. Tudjuk ezekre a választ?

A Magyarok Istene adjon erőt, hogy megfékezzük azokat, akik maguk szabadságát erősitve, a mi életterünket, hitünket elszánásunkat gyengítik, kisebbitik.És Adjon erőt, hogy legyőzzük Ármány terveit.

Táltos harc

Számtalan emlék él velünk a táltosokról, de az egyik legjellemzőbb a táltos harc. Mikor a táltosok bika, ló képében egymásnak esnek, és küzdenek addig, amíg az egyik fel nem adja.

depositphotos_13146444-stock-photo-bull-fight.jpg

De miért is verekedtek ezek a táltosok?

Feltettük már magunknak ezt a kérdést?

Vagy megpróbáltunk rá választ találni?

 

A régi beszámolók szerint a egyik oka szerint: hatalomért küzdöttek. 

Más szavakkal:

Eltanulták egymás tudását.

Igen! A táltosharcok ahol nem a közösségért folytak, tanulási célból voltak, hogy utána a táltos hatékonyabban tudja vezetni/szolgálni a közösségét.

Ezt a bejegyzést kb 4-6 éve kezdtem, és idáig jutottam, mert éreztem, hogy szólni kéne, de nem igazán fűlik a fogam hozzá, hiszen azt hinnénk ezt minden útonjáró tudja.

De sajnos nem.

Akkor is, de most egyre inkább előtérbe került a mimóza pipogyaság. 
Az élni és élni hagyni, rosszul értelmezett valóságába rekedve, már nem az igazságot keressük, hanem inkább elfogadunk mindenkit, mindenféle igazsággal, csak nehogy szembesüljünk azzal a ténnyel, hogy a mi igazságunk nem a tökéletes. Nem arra törekszünk, hogy megismerjük a valóságot, hanem nekünk tetsző illuziókat mixelünk mindenféle tanitásokból. A lényeg az, hogy nekünk tetszen, miközben mátrixról, majáról, multidimenziókról meg ki tudja miről hablatyolunk.

De hogy jön ide a táltos harc?

Aki tanult valaha, tudja, hogy egyetlen módja van annak, hogy a tudását letesztelje. Ez pedig az éles küzdelem. Ez lehet vizsga, lehet párbaj, lehet vita. De mindenképpen olyannak kell lennie, ahol a felek mindent beleadnak. És közben figyelik a másikat. Ha neki van igaza, az ő jobb egyenese jobban betalált akkor el-lesi a másik, eltanulja, elfogadja, magáévá teszi a tudást. Mert vér és könnyek nélkül nem lehet a villámokat lecsalogatni az égből.

És miért kell erről mégis beszélnem. Mert eljutottunk arra szintre, hogy már vitatkozni sem merünk. Beszélgetni sem merünk. A másik véleményét megismerni sem merjük, mert mi van ha megingatja az én kis világom alapjait.

Az nem számit hogy buborékban élünk. Csak szép legyen.
Azt hisszük Hermész Trisztmegisztosz azért tudott szivárványosat fingani, mert olyan volt a buborékja, holott ő azért tudott, mert ő tudta hogyan kell szivárványosat fingani bármilyen körülmények között, ezért nem a szivárványfingós buborékban élt.

Táltosok jönnek. Rázzák a sörényüket, mekkora paripák. Aztán ha érvelni kéne, szavakkal harcolni. Igazságot keresni. Igazságukat védeni, futnak előle, mint ördög a szenteltvíz elől.

Hányszor olvastuk, hallotuk: Jaaaj ne vitatkozzunk, mert. Jaaaj, ne keltsd a feszültséget, mert... Jaaaj ez, jaaaj az, csak nehogy kiderüljün hogy homokvárra épitkezem.

Örülnék, ha levetkőznénk félelmeinket, és nem az illúziokhoz ragaszkodnánk, hanem az igazságot keresnénk.
Minden szinten. Mert ez a viselkedés nem csak a táltosra kéne hogy jellemző legyen, hanem mindenkire. A közéletben sertepertélőkre. A papír osztogatókra. A tanítókra, és a tanítottakra. 

Merjünk kérdezni, és merjünk vitatkozni, mert a legfőbb feladatunk a valóság megismerése. ÉS tetszik nem tetszik, nem lehet mindenkinek igaza. Viszont ha rálelünk az igazság morzsájára, akkor azért harcolnunk kell. Mert vagy nekünk van igazunk, vagy annyira erősnek kell lennünk, hogy belássuk, eddig hamis igazságot követtünk, és el kell fogadnunk az igazabbat.

Harcoljunk hogy tanulhassunk, mert a pocsojába tapicskolástól nem nő szárnyunk.

A tudó nem magáért van, hanem az Igazság megismeréséért, és képviseléséért. Azért hogy gazdája legyen ennek a világnak ereje szerint, mert elsősorban ember.


III. hosszúasztal beszélgetés 20220613, nyilvános válasz levelei

fehermedve_logolevel.jpg

III. hosszúasztal beszélgetés 20220613, nyilvános levél Dr. Darnói Tibor


Kedves Szervezők, kedves Vendégek!
Szeretettel köszöntöm a beszélgetés résztvevőit és az érdeklődőket, köszönöm a meghívást.
A Hosszúasztalhoz meghívottak között vannak, akikhez jó személyes kapcsolat fűz, de valamennyiük
munkássága felé tisztelettel adózom. Mindenkinek megvan a maga páratlan életútja, amelyen
keresztül az általa megismert tanításokat élete részévé tette és továbbadja. Mindenkinek kialakult a
saját rendszere, amelyben akár több tanítás ötvöződik, ami színes, sokoldalú tudást biztosít.
Szervezeti háttérrel ugyan, de ők alapvetően magánemberként vannak jelen.
Az én helyzetem ettől eltér. Én nem magamat, hanem a Yotengrit hivatalos elöljárójaként egy olyan
rendszert képviselek, amely egy konkrét ősi vallás könyvekben megírt, évszázadokon át követhető
hagyatéka, Tudók - Tanítók láncolatával. Egy páratlan bölcselet, amely elsősorban a Magyarságnak,
de az egész emberiség számára felbecsülhetetlen értékű kultúrkincs, amelyből a jelenlévő
meghívottak is forrásként merítenek.
Máté Imre – több feladat egyikeként – azzal bízott meg utódjaként, hogy a Yotengritben foglalt Büün
tanait a jelenkor kérdéseihez igazítva, de a maga tisztaságában őrizzük meg és adjuk tovább. Azt
kérte, juttassuk el minél több emberhez, hogy ne fenyegessen még egyszer annak veszélye, hogy a
tan elvész vagy megsemmisül. Ezért a Yotengrit – amely önmagában is megáll – csupán laza szövetség
keretében tud együttműködni, egyházi kötelékbe nem lép.
Bő egy évtizeddel ezelőtt megalakult a Yotengrit Egyház, mely az akkori viszonyok közt egy kedvező
szervezeti formának tűnt. Azóta a körülmények megváltoztak, az akkori új Egyház-törvény a Yotengrit
Egyház kényszerű megszűnéséhez vezetett. Yotengrit Egyház azóta nincs és nem is tervezzük a
létrehozását. Ugyanis egyházként már másként tekintenének a Yotengritre.
Egyrészt az emberek jó része csalódottan elfordul, elzárkózik az egyházaktól, mert azok hiteltelenné
váltak – tisztelet a kivételnek. Hallani sem akarnak egyházról, egyházhoz való csatlakozásról, az
egyházi forma ma már inkább taszító számukra. A Yotengrit szabadsága viszont vonzó erő
mindazoknak, akik a tiszta tanításokat keresik.
Másrészt megemlítek még egy fontos tényezőt, a nyilvános felvétel miatt csak nagyon röviden.
Hiteles forrásból származó információ szerint „még ma is félnek a Yotengrittől, mint a tűztől”. Idézve
Máté Imrét: „aki érti, érti”. Nem részletezem. A jelen szerveződési formában kevésbé tűnünk
veszélyesnek, így egyelőre zavartalanul tudjuk teljesíteni a küldetésünket, s rengeteg ember szívét
rányithatjuk erre a szép, emelkedett bölcseletre. Egyházként nagyobb fenyegetettséget jelentenénk,
számos akadállyal nehezíthetnék a működésünket. Mindezek alapján az egyházi forma számunkra
szinte csak hátrányt jelentene.
Bár mindez a Hosszúasztalhoz meghívott vendégeket ebben a formában nem érinti, ezeket fontosnak
tartottam elmondani, hogy mindenki számára világos legyen, miért kerüljük az egyházi szervezet
létrehozását, ahhoz való csatlakozást.

Összegzés a Yotengrit bölcselet mentén megteremthető összefogásról
A Yotengrit bölcselet a magyar szellemiség alapeszméit képviseli. Ha mindennapi életünkben
tisztán éljük a tant, egyetértés lesz és összetartozás. Mindegy, hogy ki, milyen úton valósítja meg, a
lényeg, hogy fő elemeiben mindannyian ugyanazon alapeszmét és értékrendet kövessük.

A sokszínűség érték. Aki hétköznapjaiban, szertartásaiban, rituáléiban a régmúlt hagyomány
képviselője, a maga világán keresztül mutathat utat a hasonlóan gondolkodóknak. A modernebb
életmód követői számára másképpen tehető vonzóvá az alapeszme. Ezért fontos, hogy az alapok
tekintetében egyetértés legyen, a megvalósítás különböző útjait pedig, tartsuk tiszteletben! „Mert
nem a szisztéma mérvadó, amelybe az életünket rendezzük, hanem a lélek tisztasága!” (MI)
Amikor ez az alapeszme már sokunk életét átitatja, ugyanazon dolgokban, amelyekben ma esetleg
ellentéteket látunk, megleljük a közös pontokat. Mert azok most is ott vannak. Ez vezet a
toleranciához, az együttműködéshez, szeretetközösségek kialakulásához és a nemzeti összefogáshoz.
Mindannyian ezt szeretnénk! Ez maga a Yotengrit, s a Yotengrit által képviselt tudati minőség…ám az
oda vezető út hosszú és időt kíván.
Tekintve, hogy „A jó cselekedet, a jó cselekedet lehetőségének keresése a BÜÜN vallás hívei számára
út volt a lelki és szellemi finomodás tökélyre vitelében…” és „…a tudás befolyásolja a cselekedet
minőségét.” (MI), mindenkinek szívből kívánom, hogy megnyilvánulásaik során mindig megálljanak a
HÁROM NÁDSZÁLON, s tiszta lelkiismeretük szerint cselekedjenek!
Végezetül kérem hallgassák meg a Yotengrit hitvallását, törekvését:
„A Yotengrit nem kér és nem vár el. Tisztán őrzi az ősi hagyatékot és továbbadja azt a jövő
nemzedékeknek. Közelebb viszi az emberekhez a Bölcseletet, szeretettel ismerteti meg az
érdeklődőket a Tudással – vallástól, felekezettől, hovatartozástól függetlenül, ítélkezéstől mentesen.
A Yotengrit segít felébreszteni a bennünk szunnyadó erőt, bölcsességet, segít közelebb kerülni
önmagunkhoz és Istenhez. Feltárja azon összefüggéseket, melyek a felemelkedés útjára vezetnek.
Szabadságban, békességben, szeretetben!” (DT)

Köszönöm a megtisztelő figyelmet, áldás legyen Mindnyájunkon!
Dr. Darnói Tibor, a Yotengrit Alapítvány Elnöke


-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

 

III. hosszúasztal beszélgetés 20220613, nyilvános levél   Fehérholló Öskü - Kovács László


1.kérdés - Így közösen ülve az asztalnál, te hogy határoznád meg magatokat.

A Karabaksa rendjéről Önmagunkat Magyar Táltos Szellemi Útként határozzuk mag Kara - A kezdet, a végtelen tér, a forrás, minden eredője... Baksa - Tanító, Sámán, Táltos

Céljaink: - Őseink fennmaradt hagyományos értékrendje, és samanisztikus hagyatéka nyomán, egy ma is használható táltos szellemi út újjáépítése.

Feladataink: - A magyarság és rokon népeink szellemi hagyatékának feltérképezése. A hagyományok élővé tétele, annak megélése, képviselete a nyilvánosság előtt. Az évkör ünnepeinek megtartása. A szakralitás kiszolgálása. Az egyének segítése, az élet nagy fordulópontjain, a születésben, kapcsolatokban, párkapcsolatokban, hivatásban, családban, a halálban. Útmutatás, gyógyítás, tanítás.

Világképünk: - A világügyelő Egy Isten, Tengri, Istengri, nem rajtunk kívülálló entitás, hanem maga a világmindenség, az élet, az állandó, örök körforgás. Mi mindannyian, a füvek a fák, a hegyek, a folyók, az emberek, az állatok, a nap, a hold, a csillagok, a szellemvilág. A világfa minden ága-boga. A 3 világ minden lénye. Minden létező, és nemlétező együtt, ez maga a végtelen egy isten. Az Ősrobbanás pillanatában a világ, Földanya - Boldogasszony megszüli önmagát, kitágul, kiterjed, aztán visszahúzódik, önmagába fordul, elnyeli, elemészti önmagát, majd újra újjászületik.......ez egy állandó, ciklikus folyamat, mint az évszakok rendje, vagy a légzés, a születés, és a halál. Rajtunk keresztül a világfigyelő tanul, fejlődik, önmagát szemléli.

Jelképünk: Hét Holló Tamga. Arany és Fekete . Megnyilvánult és megnyilvánulatlan. Fény és üresség. Anyag és tér. Középpont az ősrobbanás pillanata, ahonnan minden elindul, majd visszatér. A spirál az élet állandó körforgása.... A körforgás által keltett hullámokon lovagol a 7 holló. Egyben egy szélkerék, ahol a lélekmadarak forgatják a világot. Napszimbólum - 7 ágú forgó kereszt A 7 Holló jelentése: 3 “belső “Holló szeretet, bölcsesség, erő 4 “külső” Holló tapasztalás, alázat , segítségnyújtás , jóakarat

A Karabaksa Rendje: - Vezetői, tanítói a Baksák, Tagjai a Karabaksa közösség tagjai - Tagság: A Karabaksának bárki tagjává válhat, aki ezt kinyilvánítja. Tiszteletben tartja, elfogadja a közösség irányelveit, hitvallását, támogatja annak céljait, hajlandó a közösségért tenni, annak munkájában részt venni. - Baksává válás: - Az út a tapasztaláson alapul, a benned lévő igazság megkeresésére irányul. A tanító csak az irányt mutatja, a fejlődés rajtad áll...

2. kérdés. - Miért nincs Magyarországon törvényileg elismert, egyházi előjogokkal rendelkező Tengri vallás Szerinted.

a vallás ás a politika minden korban összefonódott, ez most is így van, csak kommunikációban van szétválasztva. a jelenlegi kormány a jelenlegi világkor nihilizmusa, istentelensége ellen a kereszténységet választotta hívószónak, ami egyrészt érthető, másrészt nem kedvez az ettől eltérő hitrendszereknek

3. kérdés. - van e létjogosultsága a természet vallásoknak/ tengri világképnek a jelenben, és ha igen, miért nem?

Természetesen, csak ennek van, és lenne értelme, hiszen ez áll legközelebb magához a természet törvényeihez, a vallások nagy része dogmákon alapul, míg a Tengri hit világképe a jelenben is ugyanaz, mint ezer évekkel ezelőtt....

Büün: Bűn nélkül egyszerűen

Úgy jött, hogy meg kellet fogalmaznom 2 (3 út) különbözőségét, és rájöttem, ez miért nem pénz kérdése.

geza.jpg
A legenda úgy szól, hogy Géza István Király apja, mikor kérdezték, most melyik istenben is hisz igazából, a keresztény, vagy ősi (pogány) istenben. Azt válaszolta.
"Elég gazdag vagyok ahhoz, hogy két istennek áldozzak"

Viszont mivel a kérdés felmerült: hogy mennyi az a pénz ami elég két isten szájának a "betömésére"? Elméláztam fölötte.

És arra jutottam, nincs az a pénz.

De miért is?

Az alap, a világ működésében keresendő, és az emberi célok feladatokban.

Így nekünk 3 út van amit ismerhetünk, de ezek annyira ellentétei egymásnak, hogy egyszerűen lehetetlen többet járni egyszerre, mert teljesen más a hozzáállásuk a létezéshez.

Első út:  Mi egyek vagyunk a rosszal (eredendő bűn). Ahol a rossztól való megszabadulás magunktól lehetetlen. És majd valaki megszabadít tőle. Feladatunk a megbánás. Lehetőségünk: ha megbocsátanak a menybe jutunk, ha nem, akkor a pokolba. Ha kicsit akkor meg a purgatóriumba, ami legyen akármi, de onnan előbb utóbb a menybe jutunk.

Második út: Van velünk egy csomó rossz (karma), amit helyes cselekedettek le tudunk dolgozni. Levakarni magunkról, mintha kosz volna. Feladatunk a megtisztulás. Lehetőségünk: újjászületés, hogy folytassuk a vakaródzást. Ha megtisztultunk akkor pedig elkerülünk valahova amiről nem tudjuk micsoda, de nirvánának hívjuk.

Harmadik út: Bennünk nincs rossz. A teremtésben nincs rossz. Viszont a világnak része a rossz (ami a túlzás). Ezért a dolgok mindig lehetnek jobbak. Így feladatunk a világ jobbítása, jobb dolgok teremtése. Ha nem csinálunk semmit, vagy rosszabb lesz a világ a tetteinktől, akkor sincs baj. Lelkünk visszakerül a teremtő ölébe ahol elfelejtünk mindent ami volt. Ha viszont sikerült jót tennünk a világgal, akkor jutalomképpen kapunk egy bónusz pályát, ahol újra részesei lehetünk a teremtésnek. Minél jobban tudunk teremteni, annál nagyobb "szellemek" leszünk, míg lelkünk olyanná válik, aki mikor a teremtő őlébe kerül, nem felejti el a múltját, mert nincs miért.
Ez a Tengri útja.

Akár hogy nézem, nincs az a pénz, amiért valaki megoldhatná, hogy ezek közül akár csak kettőn is egyszerre járjunk.

Így aztán pld. olyan Buddhista, aki Tengri útját járja. Nem lehet.

Szerintem.

Államalapítás

 la_dictature_du_proletariat_les_ravages_du_bolchevisme_en_hongrie-page-082.jpgÁllam alapítás

 
Az államhoz 3 dolog szükséges.
1. emberek
2. földterület
3. államszervezet

 

Ha alapításról beszélünk akkor ebből a háromból valami hiányzik, hiszen ha nem hiányzik, akkor államról beszélünk, nem alapításról.

Mivel az ember hiány egyben az alapítás szándékát is megszünteti, így ezt mint hiányt ki is hagyhatjuk.

 

 

Marad a két másik állapot.
 
A./ Van ember és van föld, de nincs államszervezet.
B./ Van ember és van államszervezet, de nincs földjük.
 
A./ Van ember és van föld, de nincs államszervezet.
Az első pont gyorsan megtárgyalható. a Birtokosok ha szükséges összefognak, és a közös működéshez szükséges infrastruktúrát, szervezeteket létrehozzák és üzemeltetik. Így kialakul egy természetes egymás mellet élés, ahol az államigazgatás túlburjánzását, a birtokosi-gazdai szemlélet megakadályozza, és egy szövetségi rendszer jön létre.
Ilyen pld a honfoglalás kori törzsszövetségi rendszer,ahol egyre több a bizonyíték a különböző népcsoportok békés egymás mellet élésére, vagy a modern korban a Svájci államszövetség, ami konföderatív együttműködés.
 
B./ Van föld és van államszervezet, de nincs területe.
Nó! Mostanában ebből van burjánzás.

A legelső pedig Mózes állama volt, ahol először megalkották a törvényeket, az államszervezetett, azután bevonultak a földre és mindent porrá zúztak, mert nem a helyhez alkalmazkodtak, hanem a szabályokhoz.
A legismertebb most az EU ami ugye unionistaként harcol a tagállamokkal terület nélkül, hatalmas vízfejjel. És ami sajnálatos. Hazánkban is egyre terjed ez a métely. 2006-ban megjelent az a réteg aki nekiállt jogászkodni, és alkotmányozva, állampolgározva gyűjt embereket, és alkot rendelkezéseket. Boldog és büszke, ha pár sor amit korábban leírt megjelenik a nagy rendszerben, miközben tolvajt kiállt, és észre sem veszi, hogy ugyanazon az úton jár mint a többi pusztító. Amiért pedig ezt írom....

Kedves ismerősöm, barátom kérdezett a MATT-ról. Eddig tartózkodtam a vélemény mondástól, mivel ha nem kérdeznek, nem kell fogadatlan prókátorként viselkedni, de így hiba volna ha nem mondanám el a véleményemet. Sajnos ezt a kezdeményezést is a "B" kategóriás -szerintem-. Vannak törvények, meg eljárások, meg szervezet meg közgyűlés, és aláírásokat gyűjtenek, miközben arról nincs szó, hogy mi van azokkal a magyarokkal, akik nem akarnak az ő állampolgáraik lenni. Ha hatalomra jutnak száműzik őket? Elveszik a házaikat, főldjeiket? Vagy csak simán táborokba zárják? Vagy kényszerítik őket a megtérésre.
Új Istvánok új birodalma?

Akik benne vannak miért is nem adományozzák birtokaikat a MATTnak? Mert van, de ők a kivételek, ami az övék az mégsem az államé? Vagy mert nincs, és csupán álcázzák a koncra éhes acsargásukat?

Keményen hangzik?

Az alulról építkezés nem azt jelenti, hogy hadakat gyűjtünk pusztításra éheset, hanem azt hogy a vezetők alulról kezdik, és minimum elfogadható módon végigjárják az utat. Igy birtokolnak valamit. Van családjuk. Van tudásuk. Sikeresen vezettek kisebb egységeket (vállalatot, civil szervezetett, egyenruhásokat). Nem gyűlölködnek. És hajlandók komoly anyagi áldozatot hozni a közösért. Ahol a közösbe azok is beletartoznak akik nem a szolgáik.

Amíg ez nincs, minden próbálkozás a karrieristák hatalomra kerülését szolgálja, legyen bármilyen jóravaló is a szándék.

Túltoljuk?!

tankok.jpg 1956 November 4-én bevonultak az oroszok, és véget ért a forradalmunk. A magyar haza tízezreket veszített akik elmenekültek, meghaltak.

Máté Imre a Kolhoz mozgalom tagja 56-os menekült, állította, hogy a forradalom nem kirobbant, hanem kirobbantották. Ha a népi egyetemistákon múlik, később, alkalmas időpontban, és talán győztesen szabadulunk meg a zsarnokságtól.

De mindig vannak köztünk akik türelmetlenségből, kapzsiságból csak a pillanatnyi előnyökre figyelnek.
Hősöket gyártanak. Halott hősöket. Karizmatikus embereket tüzelnek fel, hogy maguk után húzzák a népet, és teszik őket vesztessé.

1956 November 4-én bevonultak az oroszok, és véget ért a forradalmunk. Nem az első, és ha nem rajtunk múlik akkor nem is az utolsó.

Szun Cu a háború művészetében, amiből ötezer éve tanulnak a győztesek, ezt írja.

" Ezért győzelmet aratni az a hadsereg fog, amelyik először győz és csak azután keresi a harcot; vereség pedig arra a hadseregre vár, amelyik először harcol és csak azután keresi a győzelmet.  "

Ideje végre nekünk is tanulni belőle. Nem harcolni kell, hanem elérni a célokat, és utána győzedelmeskedni.

Az soha nem lehet cél, hogy le-váltsunk, el űzünk valakit. Mert akkor először harcolunk. Igy egy kormánynak nem lehet célja az, hogy kiűzzük az oroszokat, vagy le váltsunk valakit, mivel aki csak ennyivel rendelkezik nem alkalmas a győzelemre. És csak rosszabb jön utána.

Nem szeretném, ha a mostaninál rosszabb helyzetbe kerülnénk, igy most nem a dicsőségre, hanem a forradalmakat követő gyászra emlékezek, és emlékeztetlek.

Ne hagyjuk, hogy elbolondítsanak minket hazug ígéretekkel, ne háborúzni akarjunk, legyen a célunk a győzelem. Győzelmet pedig az arat, aki a világon arat győzelmet, nem pedig a testvérén.

Ehhez pedig türelem kell. Ész kell! Ravaszság kell! Nem hazug höbörgés. 

És figyeljünk arra, hogy ne hagyjuk túltolni a dolgokat. Örüljünk annak amit elértünk.
És ne higgyük, hogy egy perc alatt megváltoztatja a világot. Mert akkor csak zsarnokot váltunk.

genderizált keresztyénség

Az idő és a rosszító szándék, nagy előszeretettel temeti el azokat a gondolatokat, amik szembe mennének az ártással, káosszal.

A türelmetlenség, kivagyiság pedig nem ad időt arra, hogy ha van valami akkor elgondolkozzunk rajta. 21. század, 21 századi gondolatai egyszerűek, népszerűek, könnyen emészthetők. És közben rombolnak mindent.

Ez a tanulmány összefoglalja mindazt amit én próbáltam eddig elmondani, és ha valaki veszi a fáradságot, hogy megértse, rájön hogy milyen talmi dolog az ős, meg mag, meg egyéb kereszténységekről beszélni, mert ezek ugyan ugy nem léteznek a valóságban, ahogy a gender világ összevisszasága.

 

http://osutse.hu/bendes/docs/ProtestansSzemle_1937__pages32-40.pdf

 

 

10 könyv, amiből megérted a világot

 

medveatya.jpg

 Egy nagyon kedves barátommal beszélgettem minap. Nagyon értelmes, tanult, sok mindent olvasott srác, aki eléggé otthon van a világban. Elég nyitott is, és tényleg képes változtatni az álláspontján, ha olyan tényeket ismer meg, ami erre kényszeríti.

Szóval beszélgettünk. Szóba került a kereszténység, körosztóság, őskereszténység, evangelizáció, régi magyar világkép, Yotengrit, Arvisura. És azzal zártuk a beszélgetést, 

hogy küldjek 10 könyvcímet, ami szerintem meggyőzi a régi világképről, elolvassa és akkor folytatjuk. Én pedig csípőből azt válaszoltam. nem fogok küldeni.
De miért?
Akivel én beszélgetek, mind azt mondja, meg kell tapasztalni. 
Ahova járok mind azt tanítják, hogyan kell megtapasztalni.

És utána ha kell,  jöhetnek a könyvek. A magyarázatok.
Pld ez novella: H.G.Wells a vakok országa.  (  https://banatosretek.freewb.hu/h--g--wells--a-vakok-orszaga--teljes-novella-/  )
Érdekes a végkifejlet.
Valahogy nem azzal a hittel azonos, hogy vakok között a félszemű a király. Hiszen a vaknak csak akkor van baja a látás hiányával, ha körülötte látok vannak, és ezért tudja, hogy neki hiányzik valami. Egyébként a vak is teljes életet él, vak módra. Ahogy a látó is, látó módra. De azt hogy milyen szin az a karmazsin, soha nem fogja tudni elmagyarázni a vaknak.

Ugyanígy, a barátomnak sem tudtam könyveket ajánlani, hogy megértse.milyen az, ha az ember a hagyományos világképet látja. Mert amit mi látunk, az a hagyományos, ami közelebb van a teljeshez, mint az amit most láttatnak velünk.

Szent meggyőződésem, hogy mindenki részese ennek a világnak, és amennyit tudna látni belőle, az több mint amennyit lát.
A "civilizációnk" elbutít, elvakít, elidegenít mindentől. A valóságot is kétségbe vonja. Az embert belekergeti a szubjektív valóság nem létező érzékcsalódásába. Ahol a én tombolása torzítja olyanná a valóságot amilyennek látni akarjuk.
A facebook oldalamon ezt a mottót irtam

"A világ akkor is van, ha nem hiszed el.
A világ akkor is van, ha te nem vagy.
Vannak kapaszkodók,
De kapaszkodni, neked kell. A világ van!
Itt meg kapaszkodók vannak."
Ez valami olyan amin senki nem lepődik meg. Senki nem gondolkozik el rajta. Annyira természetesnek veszi, hogy a világ van, pedig az általános az lett, hogy most már a nagy többség kételkedik a világban ami rajta kívül van.

Mindent magán keresztül szűr, mindent magához viszonyít, és fel se fogja, hogy a világ nem ő.

Ezek az emberek, már nem arra törekednek, hogy megismerjék a világot, hanem arra, hogy mindenkivel elhitessék, hogy a világ olyan amilyennek Ők hiszik.

Nem azt mondják, gyere éld át.
Gyere tapasztald meg.
Hanem azt mondják, ez meg ez azt mondta. Az meg az azt írta. Fognak 3 könyvet és írnak egy negyediket. Addig agyalnak, amíg (jó esetben) valamit hozzá nem tudnak tenni.

Én pedig nem tudok könyveket adni, hogy megértsed a régi világképet. 

Azt tudom mondani, hogy fejlődj.
Lépd át a korlátaidat. És keres egy olyan tanítót, aki téged tud segíteni.

És milyen egy rosz tanitó?

Aki szemben áll veled és prédikál, prófétál, előadást tart, az nem tanít.
Nem fejlődésre serkent, hanem csak átadja neked a világképét. Ha az jó, akkor jót, ha az rossz akkor a rosszat. 

Ha szembe fordul veled, nem azt a világot látja amit te, és nem arról beszél amit te látsz,
hanem téged lát, és azt mondja, amivel téged manipulálhat, és szolgájává tehet.

Ha könyvekre hivatkozik, és nem saját tapasztalatára.

És milyen a jó tanító?

Aki veled egy irányba tekint. Előtted, mögötted, melletted van, ahogy kell lennie.
Aki arról beszél amit érzékelsz, és aki megtanít érzékelni azt amiről beszélni akar.

MIndenki része az igaz világnak, és mindenki képes többet érzékeni belőle, mint amit gondol. A tanító ezt segít fejleszteni.

Szóval kedves barátom!
Nem tudok neked 10 könyvet adni, hogy utána megbeszélünk a hagyományos világképet,
mert először látni kell a világot.
Hogy mit látsz az tőled függ. De a világnak részei olyan létformák, amiket nevezhetünk szellemeknek, isteneknek, angyaloknak, őrszellemeknek, totemeknek.
Mindennek van lelke. A fának, a könek, állatnak - embernek. És ezeknek van öntudata is. 
És mindenki tudja fejleszteni magát, hogy ezt valahogy megismerje saját tapasztalattal.

Ha ez a tapasztalat megvan.
Na akkor már tudunk beszélni könyvekről.
Mert nem kell minden utat bejárni, de egy úton menni kell.

És ha van eszünk, ezen az úton messzire kerülünk mindenkit, aki azt mondja, nem lehet az Istent, az angyalokat, vagy akár a sárkányokat személyesen megtapasztalni, és ő az aki közvetíteni tud.
Ő az akihez fordulnod kell, mert  neki kell közvetíteni.

Miért a roszabbat kívánod nekünk?

A Pozsonyi csatáról készült fílm megint előhozta a fanyalgókat. Akiknek semmi sem elég jó. Pontosabban minden túl jó ahhoz, hogy a miénk legyen.

És új definicót adott az ég.

Az nem lehet magyar, aki a magyarságnak ha nincs semmi bizonyosság, a roszabbat akarja.

Legyen bármi az állítás, ha nincs bizonyosság nem választjuk, kívánjuk a roszabbat testvéreinknek, magunknak.
Csak akkor, ha hazudjuk a hovatartozásunkat, és mást szolgálunk, máshova tartozunk.

Amig a Pozsonyi csatáról csak annyit tudunk, hogy megvertük (sz@rrá vertük) az ellent, az addig az népünk dicső csatája.
És jogunk van legendát csinálni belőle, ahogy másoknak Tel Vilmosból, Robin Hoodból, vagy El Cid-ből.
És akiknek nem tetszik azok a történelmiesség számonkérését először a Robi Hood feldolgozásokon gyakorolják.
És ha sikeresen megvivtak Haliwoodal, majd akkor fanyalogjanak itthon.

Amig a nyelvtudomány elvekről és nem tényekről vitatkozik, addig nekünk a CZUCZOR - FOGARASI a mérvadó, és elvárjuk, hogy arra keresenek bizonyítékokat a nyelvészek, és ne ellen.

Amig a jog elfogadja, hogy önmagunkra, családtagjainkra nem vagyunk kötelesek roszatt mondani, nem magyar az, aki ezt önként teszi népével.

ÉS ez nem azt jelenti, hogy ne kéne ragaszkodni a tényekhez.

Kell.

De a múltunkban nagyon kevés a tény. Annál több a rémhír, hamis állítás. Igy aki tudósnak vallja magát, az nem ismételgeti, hanem vitatja azt amit tanult, mert aki csak ismételgeti, az szolgája a hazudozóknak, aki vitatja, és igazságra lel, az Ura lesz tudásának.

 

Mindenki ismeri a mesét a kisgömböcről?

Mindenki ismeri a mesét a kisgömböcről?
Valamikor sok éve már, beszéltem arról, mit tanítana ez a mese.


Mi köze Ármánynak a kisgömböchőz?   (Azt látom ha ismerik is, érteni nem értik.)
Ármány mint tudjuk(?), oly módon "született" hogy olyan dolgokat vett magához, ami nem az övé volt. Mielőtt "ármánnyá" vált volna csak egy volt a kis gömböcökből, amikben benne volt minden. Világ füle-meg farka, eleje, meg vége, színe-java és visszája is.

 

Mikor a padláson (fent a mennyezet felett), megjelent valami. Ham bekapta, és növekedni kezdett. Igy lett teremtőből lett önmagából, mindent elnyelő szörnyeteg.

 

Miért is maradt fennt ez a mese mindenhol? MIt kéne mondania nekünk?
Ugyan azt amit Jézus, Budha és minden mester mondott.


Ne gyüjts magadnak, magadba, mert csak nőni fogsz, javulni nem. Azért létezel, hogy adjál.

 

Olvasok én itt misztikusokat. Táltosokat. Varázslókat. Pontosabban nem olvasok.
Azt olvasom, hogy az biz olyasmi amit öriznek, eldugnak, nem adnak. Mert majd ha eljön az idő. Addig meg az ővék.

 

És lelki szemeim előtt pedig a padláson lengedező gömböcökben csak gyülik a tudás, csak gyülik, miközben én a körmömet piszkálom a kisbicskámmal.
(Ármányról bővebben akit érdekel, annak ajánlom a Yotengritet)
süti beállítások módosítása