A Pozsonyi csatáról készült fílm megint előhozta a fanyalgókat. Akiknek semmi sem elég jó. Pontosabban minden túl jó ahhoz, hogy a miénk legyen.

És új definicót adott az ég.

Az nem lehet magyar, aki a magyarságnak ha nincs semmi bizonyosság, a roszabbat akarja.

Legyen bármi az állítás, ha nincs bizonyosság nem választjuk, kívánjuk a roszabbat testvéreinknek, magunknak.
Csak akkor, ha hazudjuk a hovatartozásunkat, és mást szolgálunk, máshova tartozunk.

Amig a Pozsonyi csatáról csak annyit tudunk, hogy megvertük (sz@rrá vertük) az ellent, az addig az népünk dicső csatája.
És jogunk van legendát csinálni belőle, ahogy másoknak Tel Vilmosból, Robin Hoodból, vagy El Cid-ből.
És akiknek nem tetszik azok a történelmiesség számonkérését először a Robi Hood feldolgozásokon gyakorolják.
És ha sikeresen megvivtak Haliwoodal, majd akkor fanyalogjanak itthon.

Amig a nyelvtudomány elvekről és nem tényekről vitatkozik, addig nekünk a CZUCZOR - FOGARASI a mérvadó, és elvárjuk, hogy arra keresenek bizonyítékokat a nyelvészek, és ne ellen.

Amig a jog elfogadja, hogy önmagunkra, családtagjainkra nem vagyunk kötelesek roszatt mondani, nem magyar az, aki ezt önként teszi népével.

ÉS ez nem azt jelenti, hogy ne kéne ragaszkodni a tényekhez.

Kell.

De a múltunkban nagyon kevés a tény. Annál több a rémhír, hamis állítás. Igy aki tudósnak vallja magát, az nem ismételgeti, hanem vitatja azt amit tanult, mert aki csak ismételgeti, az szolgája a hazudozóknak, aki vitatja, és igazságra lel, az Ura lesz tudásának.