Emlékiratokat de bármilyen könyvet olvasva, sokszor a kis színes adomák azok, amik igazán közel visznek valami fontoshoz, nem a nagy szavak. Így van aztán, hogy nem olyan régen egy emlékiratban az alábbi "kis színesre" találtam. 

"A nyelvükben rokon magyarok és törökök ma megbecsülik egymást; valójában ugyanis mind a két nemzet jelleme hasonló. Mindegyik úri nép. Senki sem téved nagyobbat, mint az, aki a valódi törököt „levantei”-nek tekinti és ehhez képest bánik vele. Franz von Papen német nagykövet beszélte el nekem, hogy aranyban és nemes valutában másfélmillió állt az ankarai nagykövetség pénztárában. Ezt az összeget Ribbentrop azért küldte, hogy a török politika irányadó személyiségeit azzal a német politika javára megnyerjék. Ez az összeg azonban az ő távozásáig érintetlenül maradt. Papen óvakodott attól, hogy ilyen piszkos eszközökkel dolgozzék; jól tudta, amire Berlinben nem gondoltak, hogy ilyen módon a német ügynek helyrehozhatatlan kárt okozott volna látogatásunk idején"

Ez az esemény valamikor 1917 táján történhetett, tehát még száz éve se, és kiderül belőle, hogy a korrupció a nyugati társadalmakban komoly szerepet kapott már akkor is, de a keleti, és magyar politikai életnek még nem volt olyan mértékben része, mint most.

Egészen megdöbbentő arra gondolni, hogy nagyapáink idejében, ha valaki egy "nokiás" dobozzal a táskájában bement egy irodába, lehet hogy egy héttel később egy fejjel rövidebben koporsóban érkezett haza.

Nem megdöbbentő ezt olvasni? Nem a múlt ködébe veszőn. Mesehősök közé illőn. Még akár most is élhetnek közöttünk olyanok, akik láttak élőben olyan politikust, vezetőt, akit az elvek mozgattak, és nem lehetett megvenni.

Na de hogyan válik alig egy évszázad alatt becstelenné, korrumpálhatóvá egy nép?

Kicsit később ezt olvashatjuk:

"Az első világháborúban az ellenség jelszava úgy hangzott, hogy „a világot éretté kell tenni a demokráciára”. Ezért szorították Magyarországot arra, hogy a szocialistákat is bevegye a kormányba, ámbár mivel a szociáldemokraták és kommunisták összeolvadtak, a magyar nép a munkáspárt képviselőiben a Kun-kormány* bukása után is a rémuralom felelős részeseit látta."

(Kun-kormány* az 1919-es vörösterror vezérlő szerve. Irányítója Kun (Kohn Béla) Az orosz frontról hazatérő kommunistákból szervezet kivégző osztagokat,akik Lenin fiúk néven végiggyilkolták az országot. Kun Béla Magyarországról Oroszországba menekült ahol még mint krimi megbízott több mint tízezer tatár és hadifogoly kivégzését rendelte el. Ezt a mészárlást még Sztálin is elítélte, ami nagy szó. A tőle kisebb gazembereket pedig beültették a kormányba az antant erői.)

Tehát az első világháború egyik célja a demokrácia, és a vezetők között pedig a bűnözők megjelenésének elősegítése volt. És ez teljes sikerrel meg is történt.

(nem érdekes, most az arab öbölben Afganisztán, Irak, Líbia, Szíria esetében is szó szerint ezt mondják. „a világot éretté kell tenni a demokráciára”.)

Így a nép, amit nem az emberek, hanem a vezetőik alkotnak, pontosabban a népről kialakult képet a vezetők alkotják, maga becstelen, velejéig romlott. Egy évszázad alatt teljesen kifordult magából. És az amit most mind a magyarokról, mind a törökökről mondanak, az nem más, mint egy romlott, bűnözői kör sugalmazása, miközben elmondható, hogy azok az emberek, akik ténylegesen a népet alkotják, önmagukban nem sokat változtak, tehát, a néplélek szempontjából, még mindig büszke és becsületes emberek.

De a belőlük alkotott nép, csak akkor léphet a becsület útjára csak, ha a demokráciával való részleges, vagy teljes szakítás útján eltávolítja a vezetés bűnözői rétegeit.

 (ki jön rá honnan vannak az idézetek? :) )