Magyarnak, születni kell !

Igazából nincs ebben semmilyen újdonság. Ahogy nem gondolkozunk azon, hogy mitől lesz delfin a delfin, fehér fejű sas, a fehér fejű sas, azon se kéne gondolkozni, hogy mitől lesz magyar a magyar.

Mert magyarnak születik.

Elég sokat írtam már ahhoz, hogy ha végiggondoljuk, elfogadjuk, hogy magyarnak lenni, ma, elég érdekes kérdés. 

Valamiért sokkal nehezebb, mint bármilyen más nációnak lenni, mivel folyamatosan létbizonytalanságban tartanak minket. 

Évszázadok alatt sikeresen kétségbe vonták a szokás jogokat. A kulturális gyökereket. Az alapvető nemzeti karakter jellemzőit. És legutoljára magát a születési jogot. 

Jelenleg örökségünkön, mint temetési zsákmányok marakodnak fajok, népek és országok. Mindenki magára akar húzni belőle egy darabot. Ki akar tépni belőle egy darabot, hogy utána ha már nem leszünk, nyugodtan mondhassák mi vagyunk a magyarok.

De amíg vagyunk! Addig nem páváskodhatnak, és van lehetőségünk visszatérni, és visszaszerezni saját mivoltunkhoz. 

Ami mi is?

A legfontosabb! Isten. Minden névnek megvan a maga jelentősége. Így annak is, hogy hogyan hívjuk a teremtőt. A magyarok Istennek hívják. És bármilyen szert és templomot raknak alá-fölé, maga az a gondolat, az a rezgési minőség hogy Isten, biztosítja, hogy mivoltunk többi részét is birtokoljuk.

A nyelvünk. Pontosabban a gondolkodásunk. Az égi rend egyféle képen jelent meg a földön. Ami attól eltért az a rendetlenség valamilyen foka volt. És ebből a rendből a legtöbbet a magyar gondolkozás mód, és annak kifejező eszköze, a magyar nyelv őrizte meg. Minden nyelvben megvannak a rend ősmaradványai, de a "fejlődésnek" álcázott romlás sok helyen már annyira maga alá temette, hogy alig van benne erő. Mert a gondolat és a szó teremteni képes, hiszen isten is igével, akarattal teremtett, és ezt a tulajdonságot mint saját képére teremtett teremtményeknek át is adta. Fontos tudnunk, hogy a magyar nem az ősnyelv! Hanem az a nyelv, ami az ismereteink szerint a legközelebb van ahhoz a nyelvhez, amit ősnyelvnek, amit a Babilon előtti nyelvnek nevezhetnénk. Így természetesen rokonunk minden nyelv, de nem leszármazottaink. Nem magyar szavak vannak az angolban, vagy a szuahéliben, hanem az ősnyelv maradványai, amihez a magyar a leghasonlatosabb. 

A szokásaink. A szokások sokrétűek. vannak családi, nemzetségi,törzsi és nép hagyományok. ezek szervesen egymásra épülnek, de hierarchiájukban pont fordítottak, mint a gazdasági rend. Így szokásainkban előrébb való a népi hagyomány, majd a nemzetéség és így tovább a családi hagyományokig. Ezt úgy szoktam kérdésként megfogalmazni, hogy valaki aki német származású, az karácsonykor a kiskarácsony-nagy karácsonyt, vagy a tannembaumot énekli először. Melyik az ünnep fő elvének kifejezése. Ha a kiskarácsonyt akkor magyar, hisz a családi hagyománynál előrébb való a népi hagyomány, ha nem, akkor a népi hagyomány szerint viszont nem lehet magyar.

Ahhoz pedig hogy ez mind meglegyen: bizony magyarnak leginkább születni kell.

De mivel a magyar mint fentebb is olvastuk, inkább Tudás, gondolkodás mód, és rendszer, egyértelműen nem határozhatja meg anyja, apja származását, csak könnyítést adhat, a születési jussát.

Az pedig aki nem születése alapján akar a jussból, annak nem szóval, hanem tettel kell bizonyítania, hogy Isten akaratából, magyar logika szerint, a magyar ősök nyomán kíván élni, és alkotni.

De ezt a jusst ki kell érdemelni. Nem elég születni.

Régen az apának joga volt ítélni. Nehéz feladat volt valakit akit szeretünk megítélni, kitagadni, elfogadni,befogadni, de joga volt és feladata. Így magyar az volt akit a közösség befogadott.

És ez biztosította, hogy évezredekig fenn maradhasson az a tudás, minőség, aminek utolsó védői vagyunk. Így fel kell vállalnunk azt a kötelességet, hogy Isten, a tudásunk, és őseink szokásai szerint ítéljünk és ítéltessünk. Hogy ami ránk maradt nehogy a sátán eszköztárában végezze megbecstelenítve.

Imigyen, magyar az aki magyarnak született, véri vagy fogadott módon, és bírja a magyarságra jellemző három dolgot. Istent , rendet, tudást.