Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy egyszerű ember.
Leginkább annak örült, hogy van, és igazából három dolgot szeretett.A hasát, a családját, és önmagát. Ezek sorrendje erősen változott, de viszonylag boldogan el volt a hasával is, a családjával is, meg önmagával is.
Persze volt azért problémája nem kevés. HA a családja igazából összegyűlt, és vagy 40-en szorongtak a szobájában, az egészet a pokolba kívánta, amikor meg dolgoznia kellet az élelemért, azzal volt baja. Magáról meg ne is szóljunk. Folyton okosabb szebb és még okosabb akart lenni, ezért aztán folyton elégedetlenkedett.
Annyit nyafogott, és sóhajtozott, hogy végül egyszer miközben az utcán téblábolt egyszer csak elécsöppent valami.
- Tyű! Hát ez meg mi a csoda? mondta, mire a valami vissza szólt.
- Csoda Tyű, ej ha.
Így aztán egyet is értettek majdnem, így a Csoda Tyű, végül is felajánlotta az embernek, hogy mivel hallotta hogy neki mennyi dolga van, leveszi a válláról a felesleget, oszt majd azzal foglalkozik ő.
Meg is örült rettenetesen a egyszerű ember, neki is állt törni a fejét, hogy mi is a felesleg. Igazából úgy érezte, hogy mindenből elege van, és a vállait olyan teher nyomja, hogy belerokkan, végül is úgy döntött, hogy a hasával való dolgokat adja át, mert az vitte el a legtöbb idejét.
-egy év múlva itt megtalálsz. Aztán a visszhang is elült.
Az egyszerű ember boldog volt. leült a fa alá, könyveket böngészett, és ha arra járt egy ismerőse boldogan beszélgetett vele.
De azért alig várta, hogy feltűnjön a Tyű egy év múlva.
Mikor megjött szinte ugrott, és követelte vissza a dolgait, de a Tyű csak mosolygott.
- Nem a tiéd az má! Nem emlékszel nekem adtad. Ha kéne adjál valamit cserébe.
A föld rendbe jött. Mentette ami menthető.A családja is visszajött mikor látták, hogy van mit enni. Az ember is kezdett megint kigömbölyödni. Csak az a fránya hiány ne lett volna benne. Igazából úgy érezte se előre-se hátra. A Napok felőrölték. Munka, munka. Amikor pedig nem dolgozott csak meredt maga elé üres tekintettel.
Add vissza az életem értelmét kérte, ha én nem fejlődöm, akkor semmi nem változik, az egyik nap olyan mint a másik.
- Oda adom én, mondta a tyű, de ami már volt az nem kell. add ide a maradékot.
No más se kellet a tyűnek. Ez volt az igazi. Kiáltotta, osztán, mivel már neki volt hatalma az emberek felett meg is zabolázott mindenkit.
Az egyszerű ember döbbenten nézet ki a fejéből. Többet dolgozott mint eddig bármikor, és kevesebbet evet, mint eddig bármikor. Ha pedig merengésre vetemedett volna, azonnal jöttek a figyelmeztetők, és figyelem elvonók.
A tyű pedig boldogan élt amíg meg nem hallt. Ill egy évig, mert akkor ígéretéhez híven visszament az egyszerű emberhez, de az már várta. És amikor odaért, fejbe verte, és visszavette tőle az irányítást.
De rájött hogy ezek nem lenyomják, hanem egyensúlyban tartják Őt.
